- Hé Newt, ezt nézd!
Abbahagyom a lándzsám faragását, és a hang felé fordítom a
fejem. Nova fut felém kétségbeesett arccal, mire felállok és elé sétálok.
- Mi történt? – kérdezem a lihegő lányt, ki a térdére
támaszkodva kapkodja a levegőt. Mikor felegyenesedik, a háta mögé mutat, a
fémdobozra, ami csak egyet jelenthet.
- Új Zöldfül érkezett. Egy lány, azt állítja Helnek hívják.
- És? – indulok a Doboz felé Nova társaságában.
- Hiszen tudod, hogy még senki sem emlékezett ilyen hamar a
nevére, valami bűzlik. Szerintem tartsuk megfigyelésen pár nap erejéig.
Alby-val már beszéltem és támogatja az ötletet. Te mit gondolsz?
- Hogy ezt később beszéljük meg.
Odamegyek a Doboz
elé, és befurakszom a Tisztársakból kialakított körbe, melynek közepén a magát
Helnek nevező lány áll. Rövid vállig érő, fekete, frufrus haja keretezi arcát.
Ehhez zöld íriszei és szeplői tartoznak, melyek ellepik egész orcáját
porcelánbabához hasonló külsőt kölcsönözve neki. Termete alacsony, legalább egy fejjel kisebb
nálam, valamint vékony, de edzett testalkattal rendelkezik.
Megfogom a karját,
mire erőszakosan rángatni kezdi. Másik kezével szabadítani próbálja, majd végső
csapásként beleharap a csuklómba. A hirtelen érzett szúró fájdalom miatt
elkapom a kezem. Hel kihasználja a pillanatot és futásnak ered, egyenesen a fal
felé. Két Tisztárs utána szalad, de a lány gyorsabban halad így pont átér a
Kapun, ami az Útvesztőbe vezet.
- Alby, beszélnünk kell! – vonszolom magammal. Amint
távolabbra érünk, nekikezdek a szónoklatomnak – Ki kell hoznunk onnan! Még a
végén baja esik. Hiszen ő az újonc, nem tudja mi vár rá odakint, nem számít a
Szendékre.
- Senki sem számít rájuk! – akad ki a vezér. Homlokán
lüktetnek a kidagadó erek, ahogy kiabál. Izmai megfeszülnek, erei pedig utat
törnek maguknak a szakadt inge ujján. – Tudod Newt, senki sem jött még vissza
élve az Útvesztőből. Nem fogok kiküldeni egy kutatócsapatot, csupán egy ember
miatt. Nem érné meg!
- Megyek én!
- Nem engedem! Mindjárt záródnak a falak, nem élnéd túl.
Fújtatva hátat
fordítok és elindulok a kapuhoz, melyen Hel is távozott. Egy nagy levegő
vétellel átlépem a Tisztás és az Útvesztő közti „küszöböt”. Percekkel később
hallom, ahogy a kapuk kezdenek mozogni, végül teljesen elnyelik a magam mögött
hagyott Tisztást. Még egy pillantás erejéig látom Alby szomorú arckifejezését,
majd bezáródik a fal és elemészt a sötétség.
Átgondolom a helyzetem, és annak az esélyét, hogy megtalálom
Helt. Majd eljutok addig a pontig, míg elgondolkodom azon, hogy képes vagyok-e
túlélni egy éjszakát az Útvesztőben. Szendék társaságában tölteni az estét nem
szerepelt a bakancslistámon. Ekkor halk lépteket hallok jobb oldalról. Hátrálni
kezdek, míg neki nem megyek a borostyános falnak, belemarkolok a zöld növénybe
és várom kedves vendégemet. A fülemben dobogó vértől szinte semmit sem hallok,
de hirtelen egy árnyat vélek felfedezni, mely felém közeleg…