Bevezető avagy prológus

- Hé Newt, ezt nézd!

Abbahagyom a lándzsám faragását, és a hang felé fordítom a fejem. Nova fut felém kétségbeesett arccal, mire felállok és elé sétálok.

- Mi történt? – kérdezem a lihegő lányt, ki a térdére támaszkodva kapkodja a levegőt. Mikor felegyenesedik, a háta mögé mutat, a fémdobozra, ami csak egyet jelenthet.

- Új Zöldfül érkezett. Egy lány, azt állítja Helnek hívják.

- És? – indulok a Doboz felé Nova társaságában.

- Hiszen tudod, hogy még senki sem emlékezett ilyen hamar a nevére, valami bűzlik. Szerintem tartsuk megfigyelésen pár nap erejéig. Alby-val már beszéltem és támogatja az ötletet. Te mit gondolsz?

- Hogy ezt később beszéljük meg.

  Odamegyek a Doboz elé, és befurakszom a Tisztársakból kialakított körbe, melynek közepén a magát Helnek nevező lány áll. Rövid vállig érő, fekete, frufrus haja keretezi arcát. Ehhez zöld íriszei és szeplői tartoznak, melyek ellepik egész orcáját porcelánbabához hasonló külsőt kölcsönözve neki.  Termete alacsony, legalább egy fejjel kisebb nálam, valamint vékony, de edzett testalkattal rendelkezik.

  Megfogom a karját, mire erőszakosan rángatni kezdi. Másik kezével szabadítani próbálja, majd végső csapásként beleharap a csuklómba. A hirtelen érzett szúró fájdalom miatt elkapom a kezem. Hel kihasználja a pillanatot és futásnak ered, egyenesen a fal felé. Két Tisztárs utána szalad, de a lány gyorsabban halad így pont átér a Kapun, ami az Útvesztőbe vezet.

- Alby, beszélnünk kell! – vonszolom magammal. Amint távolabbra érünk, nekikezdek a szónoklatomnak – Ki kell hoznunk onnan! Még a végén baja esik. Hiszen ő az újonc, nem tudja mi vár rá odakint, nem számít a Szendékre.

- Senki sem számít rájuk! – akad ki a vezér. Homlokán lüktetnek a kidagadó erek, ahogy kiabál. Izmai megfeszülnek, erei pedig utat törnek maguknak a szakadt inge ujján. – Tudod Newt, senki sem jött még vissza élve az Útvesztőből. Nem fogok kiküldeni egy kutatócsapatot, csupán egy ember miatt. Nem érné meg!

- Megyek én!

- Nem engedem! Mindjárt záródnak a falak, nem élnéd túl.

  Fújtatva hátat fordítok és elindulok a kapuhoz, melyen Hel is távozott. Egy nagy levegő vétellel átlépem a Tisztás és az Útvesztő közti „küszöböt”. Percekkel később hallom, ahogy a kapuk kezdenek mozogni, végül teljesen elnyelik a magam mögött hagyott Tisztást. Még egy pillantás erejéig látom Alby szomorú arckifejezését, majd bezáródik a fal és elemészt a sötétség.

Átgondolom a helyzetem, és annak az esélyét, hogy megtalálom Helt. Majd eljutok addig a pontig, míg elgondolkodom azon, hogy képes vagyok-e túlélni egy éjszakát az Útvesztőben. Szendék társaságában tölteni az estét nem szerepelt a bakancslistámon. Ekkor halk lépteket hallok jobb oldalról. Hátrálni kezdek, míg neki nem megyek a borostyános falnak, belemarkolok a zöld növénybe és várom kedves vendégemet. A fülemben dobogó vértől szinte semmit sem hallok, de hirtelen egy árnyat vélek felfedezni, mely felém közeleg…