2016. november 17., csütörtök

Kampány hónap - Korosztály?

Hi Guys!
Nos, eljött ez a hét is. De előbb, jöjjön egy kis szösszenet tőlem/tőlünk (tömören): Wow, nagyon köszönjük, hogy ennyien támogatjátok, jól esik nekünk.  
Írtuk az előző héten, hogy a kampány ugyebár egy hónapig, azaz 4 hétig fog tartani. Ez jelenleg a második hét. Mindegyik hét más témára világít rá. „Ne korosztályok alapján ítéljünk”címen fut – az én esetemben – a mai téma.
Kezdjük is! 

Gondolom sokan hallottatok például a Blogger Málnáról. Ha esetleg nem ismernéd ezt a sztorit, egy Ask.fm-es zaklató - magát „bloggernek” nevező tag - kitalálta, hogy csinál egy versenyt, ami pont olyan, mint a Blogger Award. Ez eddig mondjuk úgy, hogy szép és jó, mert kitűntethetné azokat, akik megérdemlik, de az Ő elgondolása szerint, mindenhol a Legrosszabb x néven lehetett csak nevezni. Egy idő után viccet csináltunk belőle, bár az elején mindenkit nagyon dühített, vagy csupán hidegen hagyott. Szerény személyem szeret kimaradni az ilyesmikből, így csöndben várta, hogy vége legyen a vitáknak és tippelgetéseknek a téma felől. Előbb-utóbb ez be is következett, csak hát, történtek dolgok, amiket akkor némán tűrtem, de mára ez megváltozott.
Egyértelműen voltak kivételek is, csak, hogy az elején IS leszögezzem. Ezek ellenére, sajnos több bosszankodó, kiboruló blogger volt, aki, mint már említettem ezt a bizonyos 13 éves korosztályt, vagy fiatalabbakat gondolta „zaklatónak”. Persze, ez egyfelől érthető, mert végül is, fiatalabbak vagyunk, biztos nincs jobb dolgunk, minthogy, az irigységtől sárgulva, ilyesféle versenyt szervezzünk. Szerintem érthető, ha valaki féltékeny, bár ezt máshogy is meglehet oldani.  DE, a másik oldalról nézve viszont, nagyon is sértő felvetés, hogy ezt feltételezik rólunk. Tettünk mi valamit? Tudtommal nem. Na de, ne térjünk el a témától. Hozzátenném, hogy NEM áll szándékomban vitát szítani az előbb leírtak miatt. 
Szóval, már nem egyszer olvashattunk olyan véleményeket akár a Facebookon, akár Ask.fm-en, akár a bloggeren, melyekben ezzel a kb. 8-13 éves korosztállyal példáloznak, miszerint 100%, hogy egy ilyen kis semmittevő fruska csinál ilyesmiket unalűzésképp. Nem egy ilyen poszttal találkoztam már, de nem csak ez a lényeg. Valójában nem csak egy Ask-os zaklató volt. Volt, aki szidta őket és piszkálta. A féltékenység nagy úr. Nos, ebben az esetben is elég sokan velünk – természetesen nem megnevezve – kapcsolatban hozták fel a témát. Be kell valljam, elég szarul esett, hogy mindenki általánosít. Utólag is köszönöm azoknak, akik kiírták, hogy Tisztelet a kivételnek. Felemelő érzés volt ilyet is olvasni a sok szidás között. 
Ezzel a visszaemlékezős részét be is fejezném. Ami jelenlegi hét témájának a lényege az az, hogy ne kor alapján ítélkezzünk, míg nem ismerjük a körülményeket, vagy a kerek egész történetet. Igaz, a kor csak egy szám, de sokak efféle elítélések miatt hagyják abba ezt a nagyszerű hobbit. Miért jó az nekünk, ha elüldözzük az újoncokat? Ráadásul a fiatalabbak is elég nagy létszámmal rendelkeznek a blogger világban, így csak veszekedés lesz. Tapasztaltuk már, és mind tudjuk, hogy nem éppen kellemes a közösség, ha a különböző korosztályok nincsenek jóban. Mind tudjuk, hogy ez egy közösség azok számára, akik ki akarják próbálni magukat az írás terén, vagy esetleg a kódolás és szerkesztés rejtelmeibe akarják ásni magukat. 
Az idősebbekhez szólva – nagyjából a 14-20 évesekhez – ti is nagyon jól tudjátok, hogy a mai világban sok tetteteket megvetik a korotok miatt. Esetleg részeg lettél? Netalán 12 évesen cigiztél először? Természetesen van ilyen, de az biztos, hogy sok mindenkinek rossz érzés, mikor megbámulják a boltban „piszkos tinik” címszó alatt.  Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de egyáltalán nem az. Szólt már be idős néni, pedig nem tettem semmit. 

Szóval, arra szeretnék megkérni minden kedves bloggert, hogy terjessze ezt a kampányt. Mentsük meg a következő írógenerációt. Továbbá, ne kor alapján ítéljünk. Lehet, hogy egy nagyon értelmes és érett 8 évessel is találkozhatsz. Mert még létezik ilyen ember.   



***



Ha támogatod a kampányt:

- Tedd ki ezt a plecsnit a blogodra, úgy, hogy a blogomra vezessen

- Írj kommentet, ha kitetted 

- Ha van rá lehetőséged segíts a fiatalabbaknak



Támogatók: 

Stella Shepherd
Tori Riki
Luanna O'Brien
Lexa Smith
Viven Bal
Miranda K. White
Henriette Black
Imogen Baquet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése